Napóra projekt

Napóra projekt

A 2015-2016-os tanévben iskolánk szakmai munkaközössége Gonda László tanár ötlete alapján napóra elkészítését vállalta éves munkatervében. Először a napóra típusának kiválasztása történt meg. Horizontális napórát terveztünk, viszont meg kellett állapítanunk, hogy az iskola területén nincs ennek a típusnak a kialakításához megfelelő nagyságú és fekvésű terület. Így az iskola közel kelet-nyugati irányú, dél fekvésű falára vertikális napóra elkészítése látszott célszerűnek.


A napóra megtervezésében a tanár úr segítségére voltak Kis-Tóth Alex és Hanczik Atanáz 9.a osztályos gimnáziumi tanulók. A napóra beosztását szerkesztéssel és számítógépes programmal (Shadows 1.6.4, www.cadrans-solaires.org) is elkészítettük, végül a számítógépes program beosztását fogadtuk el.



A napóra hátterét iskolánk címerével szándékoztunk díszíteni. A címer festősablonjának elkészítése hosszú időt vett igénybe, ezért a 2015-2016-os tanévben a projektet nem tudtuk befejezni. A sablon elkészítésében Hipp Csaba és Kurucz István urak voltak segítségünkre.

A sablon elkészülte után, kőműves tanulóink, tanáruk Bogdány József segítségével elkészítették az állványzatot, majd Bogdány tanár úr felfestette a címert az épület falára. Segítője Andrási Gergő asztalos tanuló.







A póloszt (árnyékvető) iskolánk karbantartói Dausek Attila és Járnovics István gyártották le. A kivitelezést, a betűsablon elkészítésével és hasznos tanácsaival Holczinger Tamás tanár úr segítette.
 



 
A napórát az Iskolai Zrínyi Nap keretében adtuk át 2016. november 18-án.

 

Naptár
Hírek

Kedves Diákjaink! A nyári ügyintézéssel, a tanévkezdéssel kapcsolatos információkat itt megtaláljátok.

Április 21-én iskolánk aulájában és termeiben egészségnapi rendezvényeken vehetnek részt diákjaink.
A programot Dr. Vass Péter polgármester és Barka Tamás KEF elnök nyitja meg.

Költészet napja alkalmából, igaz egy nappal később, a tavaszi szünet előtti utolsó napon, április 12-én tartalmas programot szervez Kovács-Horváth Márta tanárnő.
A 4-5. órában iskolánk aulájában gyülnek össze a verskedvelők,  akik több program közül választhatnak.

A Területi Ifjúsgái Katasztrófavédelmi Versenyen II., a Területi Elsősegélynyújtó Versenyen III. helyezést ért el iskolánk csapata.
 

Rendhagyó testnevelésórákat vezettek a Toborzó iroda munkatársai. Íjászat, lövészet, fegyverismeret szerepelt a katonák  kínállatában.

34 fő vett részt április 5-én az iskolánkban tartott véradáson.

Diákjainknak
 

 

tovább

Érdeklődőknek,

képzéseink

 

tovább

Pécsi Szakképzési Centrum

 

tovább